Adventi Challenge #2: Sikertörténetek ideje

2022. december 02.

Olvasási idő: 2 perc

2. nap: Összetartó Csapatoknak

A mai kihívásod, amellyel eredményesebbé és összetartóbbá teheted a csapatod:

Sikertörténetek ideje

Örülünk, hogy részt veszel az Adventi Challenge-en, ebből is látszik, milyen pozitív és kezdeményező személyiség vagy, aki nem retten meg a kihívásoktól! – ugye, milyen jó érzés dicsérő visszajelzést kapni?

Ha tudatában vagyunk saját erősségeinknek, érdemeinknek, és elismerjük másokét is,  azzal már elkezdtük megteremteni a pszichológiai biztonság alapjait a munkahelyünkön. Az egyéni sikersztorik megosztása felvillanyozza a kollégákat, és az egymásnak adott pozitív visszajelzések pedig erősítik a személyes kapcsolataikat. Ma egy remek jégtörő és beszélgetésindító gyakorlatot hoztunk a céges karácsonyi ünnepségre való hangolódáshoz!

Online vagy live? Élőben és videóhívásban is csinálhatjátok. 
Időtartam: 20 perc. 
Setup: A fenti rövid felvezetés után a résztvevők rendeződjenek párosával breakout room-okba, vagy kettesével üljenek le beszélgetni úgy, hogy a párok ne zavarják egymást.

A gyakorlat menete: 

1. Felvezetés és párokba rendeződés (4 perc) 

2. Sikerszorik. (10 perc) A pár egyik tagja maximum 5 percben elmeséli egy idén megtörtént sztoriját, amiben megoldott egy olyan kihívást jelentő helyzetet, amely miatt elégedett vagy büszke magára. A történet gazdája röviden leírja a szituációt, mi történt, kik a szereplők, mit csinált, és mit gondol: mitől lett ez egy sikeres szituáció. A pár másik tagja pedig figyelmesen végighallgatja.
Amikor letelt az 5 perc, vagy a mesélő végzett, szerepet cserélnek, és a pár másik tagja is elmeséli a saját sikertörténetét maximum 5 percben. 

3. Visszajelzések (6 perc)  Először az első mesélő kapján párjától visszajelzést, majd a második 3-3 percben. Adjanak egymásnak megerősítő “ajándékokat” a történeteik alapján. Használják a saját szavaikat és a képen található listát is bátran! Kezdjétek így: “Abból, amit mondtál én azt hallom, hogy…



4. Visszatérés a csapathoz és élménybeszámoló (annyi idő, amennyit akartok)

Ha szívesen posztolsz az [eureka] karácsonyi kihívásról a közösségi médiában, és szeretnéd, ha mi is látnánk, használd az #eurekaracsony hashtaget!

Szeretnéd, ha a csapatod többi tagja is részt venne a kihívásban? Küldd tovább nekik ezt az oldalt, és osztozzatok közösen a kihívás élményén!

Ha beindítottuk a gondolataidat,

és szeretnél ezekről beszélni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és foglalj időpontot egy online 30 perces ingyenes konzultációra.

Időpontot foglalok