Év végi hajrá csúcsformában
Olvasási idő: 2 perc
Tavaly ilyenkor a világjárvány okozta sokk volt az a meghatározó élmény, ami miatt nagyon fontosak lettek volna az év végi csapatépítők, kötetlen(ebb) programok – ugyanakkor éppen a második hullám miatt nem voltunk biztosak benne, hogy hogyan lehetne őket megvalósítani.
A bizonytalanságra rugalmassággal válaszolunk
Mostanra valamennyien tapasztaltabbak vagyunk, kezdünk hozzászokni az új normálishoz, és felfedeztük a módját annak is, hogy ezeket programokat az online térre optimalizáljuk. Így 2021-ben nem az a kérdés, hogy legyen-e év végi csapatépítő, hanem az, hogy mikor?
Mi az [eureka]-nál azt javasoljuk, hogy ne várjatok az utolsó pillanatig, a szervezéssel semmiképpen. A legtöbb csapat a karácsony előtti utolsó estére szeretné időzíteni a céges vacsorát – vagyis erre az időpontra a legnehezebb helyszínt és programot foglalni.
A járványhelyzet kiszámíthatatlansága miatt persze most még nehéz megmondani, hogy két hónap múlva
- hol,
- hányan,
- és milyen feltételekkel
lehet majd évzáró eseményeket rendezni. A kivárás helyett azonban arra biztatunk, hogy vegyétek fel velünk a kapcsolatot, hiszen offline csapatépítőinket könnyen át tudjunk helyezni az online térbe, ha erre lenne majd szükség.
Zavard össze a világot, tartsd meg a csapatépítődet novemberben!
Az év végi, laza nyakkendős céges rendezvények jó
alkalmat teremtenek arra, hogy a nagy hajtás után egy kicsit kifújjátok magatokat, és megünnepeljétek az eredményeket. Ennél már csak az jobb, ha még a decemberi hajrá előtt sort kerítetek egy olyan közös programra, amelyen csúcsformába kerültök.
Rendezzétek meg a csapatépítőtöket novemberben, amikor még könnyen tudjátok egyeztetni a naptáratokat – és vágjatok bele az év legkritikusabb időszakába a legerősebb csapatként.
Lehettek ketten vagy háromszázan, van számotokra egy visszautasíthatatlan ajánlatunk…!
Szerző: Kalmár Péter – Eureka Games alapító
Ha beindítottuk a gondolataidat,
és szeretnél ezekről beszélni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és foglalj időpontot egy online 30 perces ingyenes konzultációra.
Időpontot foglalok