2024. január 15.

Olvasási idő: 5 perc

Az üzleti világba frissen belépő munkavállalók, a Z-generáció tagjaivagyis a “Zék” egyre inkább kulcsfontosságú szerepet töltenek be a munkahelyeken. Az MI (mesterséges intelligencia) használata hatékony eszköz lehet a generációval való közös nyelv megteremtésére, a Zék , bevonására és megtartására, arról nem is beszélve, hogy ők már „digitális bennszülötteknek” számítanak, akik tárcsázós telefont már csak a TV-ben láttak, ellenben a digitális térben otthonosan mozognak. Ugyanakkor az MI csak egy eszköz, csodát várni nem lehet tőle: a Zé generáció integrálásához az emberi kapcsolatok ápolására és az egyéni fejlődésre is szükség van.

Előítéletek, előfeltételezések

20-as korosztály munkamorálját gyakran kritizálják mind a senior kollégák, mint a vezetőik: kevésbé elkötelezettnek, teherbírónak, kitartóbbnak tartják őket, mint elődeiket. Ha nagyon le szeretnék egyszerűsíteni ezen előítélet alapján a Z generáció alkalmazásának előnyeit, akkor Bill Gates-t idézve azt is mondhatnánk, „Mindig egy lusta embert választok ki egy nehéz munkára. Mert ő talál egy könnyű utat az elvégzésére.”  Ennek az a része igaz is lehet, hogy ez a korosztály mer és előszeretettel él is a digitalizáció adta előnyökkel, sőt azt is látjuk, hogy minél fiatalabbak a kollégák, annál kevésbé rettegnek a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerésétől, hiszen megtapasztalták a digitalizáció előnyeit és az MI-ban is inkább a potenciális segítséget látják. Pontosabban attól, hogy az MI elvenné a munkahelyüket. Ez a szorongás azonban valós, és igenis jelen van a munkavállalók nagy részében, amivel HR-esként foglalkoznunk kell.

Ezzel párhuzamosan viszont egy nagyszerű lehetőség is az ölünkbe hullik: a Z generáció természetes affinitását vonjuk be a vállalati digitalizációs folyamatokba, és ezzel máris két legyet ütünk egy csapásra. Egyrészt haladó felhasználókkal segíthetjük a digitalizációs folyamatok és eszközök beépítését a szervezetbe, másrészt kialakíthatunk egy kölcsönösen egymásra ható tanuló szervezetet: amíg a senior kollégák mentorálhatják a fiatalabbakat a vállalati munkafolyamatokban vagy szakmai készségekben, addig a Zék pedig támogathatják az idősebb kollégákat az MI és egyéb digitális eszközök használatának elsajátításában.

Oszd meg és uralkodj?

Az MI lehetőséget nyújt arra, hogy mélyebben megértsük a Z-generáció preferenciáit és igényeit. Az egyébként is éterben lévő, elérhető adatok elemzésével és gépi tanulási eszközökkel a vállalatok képesek lehetnek testreszabott megoldásokat kínálni, amelyek az egyes munkavállalók igényeire szabottak. Az MI segíthet a személyre szabott juttatási csomagok, képzési programok és munkakörnyezet kialakításában, stratégiák felállításában. És figyeljük csak meg: ezek a személyre szabott megoldások nemcsak a Zéket fogják elkötelezni, hanem a többi munkavállaló elégedettségére is jótékony hatással lesznek.

Az MI alkalmazása a Z-generáció megtartásában is segíthet, ugyanis lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy proaktívan azonosítsák az elégedetlenséget és a lemorzsolódást jelző jeleket. Monitorozva a teljesítményt, a munkavállalói elégedettséget és más kulcsfontosságú mutatókat, az MI segíthet időben észlelni a problémákat, és lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy hatékonyan reagáljanak azokra. Mik is lehetnek a megfelelő reakciók, ha úgy érezzük, minket is elér a fluktuáció szele?

Élet az MI-on túl

A mesterséges intelligencia használatához szükséges, hogy meglegyenek az alapvető készségeink. Ha sikeresen szeretnénk a vállalat mindennapjainak részévé tenni ezt az eszközt, akkor szükség van a munkatársakképességeinek fejlesztésére is. A vezetőknek és HR szakembereknek elengedhetetlen az érzelmi intelligencia fejlesztése, hogy megértsék és hatékonyan kommunikáljanak a Z-generáció tagjaival Az empátia és a rugalmasság kulcsfontosságúak a munkahelyi kultúra kialakításában és fenntartásában. A vezetői képességekről és egyéb soft skillek fontosságáról a digitalizáció világában külön cikket szenteltünk.

Mindezek mellett a személyes fejlődés és tanulás szem előtt tartása is létfontosságú. Az MI változó világában való navigáláshoz fontos, hogy a munkavállalók és a munkáltatók egyaránt nyitottak legyenek az új készségek és ismeretek elsajátítására. Az élethosszig tartó tanulás, az adaptabilitás és a problémamegoldó képességek fejlesztése segít abban, hogy az egyén ne csak lépést tartson a digitalizáció és a mesterséges intelligencia változásaival, hanem azokat akár ki is használja a szakmai előrehaladás érdekében. Ha pedig úgy látjuk, az ehhez való nyitottság nem jön magától, akkor apránként, lépésenként vezessük be az újdonságokat.

Az MI és az emberi kapcsolatok harmonikus összhangja lehet a kulcsa annak, hogy a Z-generációt magunk mellett tartsuk és hatékonyan bevonjuk a munkahelyi folyamatokba. A mesterséges intelligencia okos és kreatív használatával és az egyéni fejlődésre való fókuszálással lépéselőnyhöz juthatunk a változó munkakörnyezetben.

Ha beindítottuk a gondolataidat,

és szeretnél ezekről beszélni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és foglalj időpontot egy online 30 perces ingyenes konzultációra.

Időpontot foglalok