Horgászra akad a cápa?- Csapatépítés és vállalkozásfejlesztés fontossága start-upok és kisvállalkozások esetén

2023. október 16.

Olvasási idő: 4 perc

Mint ahogy azt startupokat, vállalkozásokat segítő showműsorokban is láthattuk, önmagában egy jó ötlet nem egyenlő a vállalkozás sikerességével. Nem elég tehát egy jó csali: a vállalkozó, a startup vezetőjének személye, az ő képességei, vezetési stílusa, egyénisége sokkal inkább befolyásolja a szervezet jövőjét még egy kevésbé egyedi vagy kidolgozott ötlet esetén is. Ehhez természetesen elengedhetetlen egy elkötelezett és jó csapat, aki az ötletet a valóságba át tudja vinni. Hiszen mire menne a horgász pecabotja és hajója nélkül? Azaz miért fontos a kis- és középvállalkozások életében is a csapatépítés?

Kisvállalkozásként tehát jobban oda kell figyelnünk a csapatunkra, hiszen ők jelentik a szervezetünk egészét. Az együttműködésen, kommunikáción, egymás megértésén múlik leginkább a siker, vagy a bukás. Vezetőként pedig a legfontosabb felelősség nem csupán a megfelelő csapat összeállítása, koordinálása, hanem a csapat fejlesztése és támogatása is, hogy még magasabb szintre juthassanak- általuk pedig a vállalkozásunk is.

Egy hajóban evezünk

Manapság az, hogy a csapatunk fejlesztésébe erőforrásokat fektetünk, nem egy egyszerű formalitás, hanem egy elvárás, munkaerő piaci szereplőként is.

Kisvállalkozás vezetőjeként leggyakrabban nem egyedül nézünk szembe a kihívásokkal, mint alapítók, hanem ott van velünk, mellettünk a teljes csapat. Együtt hozunk meg döntéseket, együtt éljük meg a sikereket és a bukásokat, együtt oldunk meg problémákat, konfliktusokat szervezeten belül és kívül egyaránt. A csapatszellem tehát kritikusabb a kisvállalkozás esetén, mint a multiknál.

csapatépítés

Mikor érezhetjük úgy, hogy szükség van csapatépítésre a startupunk estén?

Szervezeti állóvízben és új kalandokra vezető hullámokban egyaránt szükség van az aktuális viszonyok, dinamikák felmérésére, közös élmények megalapozására. Például új feladatok tisztázása, új projekt kezdete esetén erősen ajánlott, a szervezeti vízió átalakulásával ugyanis a csapat tagjainak más-más képességeire lesz szükségünk a későbbiekben, ezeket pedig nem árt felismerni magunkban és egymásban is.  Fontos a szervezeti bizalom is kisebb szervezetek esetén, érzékenyebben kell tehát reagálnunk a beálló változásokra. Erre egyszerű, de nagyszerű eszköz a folyamatos monitorozás, már csak egy egyszerű hogy vagy? kérdéssel is.

Atmoszféra teremtés 

A csapatépítő programok lehetőséget biztosítanak a közös élményekre, egymás jobb megismerése, nem csupán kollégaként, hanem emberként is. Olyan munkahelyi légkört alakíthatunk ki ezzel, ami nem csupán az összetartozás érzését erősíti, hanem a segít kialakítani egy egészséges szervezeti kultúrát. Ez többek közt azért is fontos, mert biztonságos környezet nélkül nehéz koncentrálni, teljesíteni, főként motiváltnak maradni és értelmét találni a munkánknak.

Személyre szabott csapatépítés

Egy jó csapatépítés tervezete figyelembe veszi a már meglévő, illetve a kívánt dinamikákat és szervezetre szabottan gondoskodik nem csupán egy jó munkanapról, hanem a fejlődés lehetőségéről is. Olyan képességek kerülhetnek felszínre, például a versenyen alapuló játékok által, amik csapatban dolgozva kevéssé jelennének meg, ellenben ugyanúgy értékesek a vállalkozás szempontjából is. Érdekes foglalkozás például különböző, akár polarizált témák megtárgyalása, különösen, ha azt gondoljuk, mindenki ugyanazt gondolja, mint mi.

Egymás erősségeinek felismerése

Egy nagyobb, divíziókra, tágabb munkacsoportokra osztott cég esetében nem mindig látjuk, pontosan ki és mivel járul hozzá a közös feladatok elvégzéséhez, a szervezet működéséhez. Motiválóan hathat, ha a csapat tagjai átlátják, mi a szerepük, a hozzáadott értékük az egészhez, hogyan simulnak bele a gépezetbe, és kollégáik milyen értékes elemei ennek. Minél kisebb vállalkozásról, startupról beszélünk, annál fontosabbá válnak az emberi kapcsolatok: ezzel a csapattal, ezekkel az emberekkel dolgozol együtt nap, mint nap. Érdemes tehát olyan személlyel tölteni hétköznapjaid jelentős hányadát, akivel jól is érzed magad, de legalábbis bízol a képességeiben és teljesítményében. Vajon te és a csapatod ki tudnátok fogni a cápát?

Ha beindítottuk a gondolataidat,

és szeretnél ezekről beszélni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és foglalj időpontot egy online 30 perces ingyenes konzultációra.

Időpontot foglalok