Balansz – az egyik legfontosabb játékos mechanizmus

Lássunk egy sokunknak ismerős élethelyzetet! Egy bizonyos ismerősünknek (nevezzük most Küblinek) mindig tökéletesen sikerülnek a dolgai, és mintha maga az élet is a szerencsés kezére játszana, Kübli bármibe fog, diadalt arat. Mivel egyre több mindenben sikeres, Kübli egyre magasabbra tör, magasabb státuszához több pénz és még több elismerés dukál, míg mi tétlenkedve, és szomorúan nézünk utána. Persze ha mi magunk vagyunk a sikerek halmozója, rögtön máshonnan néznénk a helyzetet, de lássuk be, az alábbi kellemetlen érzést, miszerint mi lemaradtunk hozzá képest valamiben, egyikünk sem szereti átélni.  

Várjunk csak, említettem már, hogy éppen egy játékpartiról beszélgetünk?

Bizony, térjünk is rá miért olyan elképesztően fontos a játékosításban a balansz, tehát hogy a játékosok ne érezzék magukat játék közben vesztesnek, vagy akár azonnali győztesnek, bármilyen vonzó is ez utóbbi alternatíva?

A játékosítás fontos célja, hogy elhagyja „rich gets richer” (azaz magyarul a „gazdag gazdagodik”) elemet a játékmenetből, és ügyesen kiegyenlítse a játékosok helyzetét, ezáltal téve végig élvezetessé számukra a partit.

De miért fontos elem a játékokban a balansz (kiegyenlítés)?

Hogy még jobban érzékeltessem a „gazdag gazdagodik” kellemetlen hatását, vegyünk egy klasszikus példát az egyik legismertebb társasjátékból – a Monopolyból, ahol azt tapasztalhatjuk, hogy a játék azt támogatja, aki már alapból erős. Pl.: minél több helyet birtokolsz, annál több pénzt tudsz beszedni a többiektől, amiből még több helyet tudsz birtokolni…stb.  

Vajon mi lenne a szerencsés egy ilyen helyzet balanszolására, hogy a többi játékos ne érezze magát azonnali vesztesnek? Ideális esetben egy játékba kívülről betett mechanizmus egyenlítené ki a helyzetet, például aki leghátul van a pontversenyben, annak valamit olcsósítana a játék vagy számára könnyebben elérhetővé válnának bizonyos opciók, így lehetősége nyílna felzárkózni, ha ügyesen taktikázik.

Ahogy láthatjátok, a kiegyenlítés nem azt jelenti, hogy kikönnyítjük az adott pályát, hanem hogy egyenlővé tesszük az esélyeket, és így még izgalmasabbá magát a versenyt. Ha egy csapatversenyben, vagy csapatépítő játékban a valamiért gyengébben teljesítő tagokat néhány plusz, könnyebb feladattal segítjük, és így pár plusz ponttal motiváljuk, sok esetben tapasztalhatjuk, hogy a parti hamar balanszolt állapotba kerül, a résztvevők pedig elégedetten távoznak (még akkor is, ha esetleg nem sikerül nyerniük, de valamennyire felzárkózhattak). Ugyanez a módszer a pontokkal vagy időben nagyon előrehaladó játékosok feladatainak nehezítésével is működhet, hasznos tehát, ha alapból olyan játékot tervezünk, ahol lehetőség van a feladatok nehézségi súlyozására.

Ez a fajta kiegyenlítés segít egyensúlyban tartanunk a játékosok teljesítményét és elérni, hogy mindenki úgy érezze: megérdemli a saját helyezését a játék végén.