A menő narratíva KELL!

2019. július 09.

Olvasási idő: 4 perc

Idén májusban az Eureka Games csapatával meghívást kaptunk a Veszprémben megrendezésre kerülő II. Gamification Magyarország Konferenciára, ami egyszerre volt izgalmas kihívás, kaland és élmény. A legnagyobb hazai játékosítással – azaz gamifikációval – foglalkozó rendezvényen több mint száz résztvevő előtt meséltünk arról, hogy munkánk során hogyan alkotunk kerettörténeteket, és hogy milyen egyszerű de nagyszerű játékos módszereket használunk. Beszéltünk a történetközpontú játékosításról és adtunk néhány fontos tippet arra vonatkozóan, hogy “Mitől lesz menő a narratívád?”.

Előadásunk központi témájaként bemutattuk, hogy hogyan hozunk létre sztorikat, megragadva a közönség figyelmét, élményszerűen és észrevétlenül bevonva őket egy játékos aktivitásba:

Munkánk során azt valljuk, hogy a kényszer, a kötelezővé tett aktivitás kontraproduktív, ellenérzést szül. Ha egy program – legyen szó játékról vagy tréningről – kötelező, akkor az már nem élmény, hanem feladat. Éppen ezért a leggyakrabban azt hangsúlyozzuk: „semmi nem kötelező, semmit nem kell!”

Mégis, amikor projekteket tervezünk vagy történeteket alkotunk, akkor alapvető sarokpontokhoz elengedhetetlen ragaszkodunk. Azt állítjuk tehát, hogy a menő narratíva
K E L L.
A jó sztori tehát koherens, egyedi, lehengerlő és laza.

KOHERENS

A történetnek nem szabad szétesnie, és a megalkotása során koncentrálni kell a ki-hol-mit csinál? kérdéskörre, vagyis mindig tartsuk szem előtt, hogy mi a befogadó / játékos célja és mit szeretnénk nála elérni. Egy koherens sztori legfeljebb 2 csúcspontot bír el, ennél több csavar vagy tetőpont már szétszakítja a narratíva egységét. Egy biztos kézzel vezetett történet biztonságot ad a befogadónak, így könnyebben bele tudja magát élni a felvázolt helyzetbe.

EGYEDI

Az, hogy a történet egyedi legyen, talán túlságosan is evidensnek tűnik. Fontos azonban, hogy az egyediség ne menjen a befogadhatóság rovására: az újdonságokkal teletűzdelt sztori csak összezavarja a közönséget. A kevesebb több! Törekedjünk arra, hogy az újdonság-faktor ne legyen több, mint 10%, és hagyjunk már ismert kapaszkodókat is a közönség számára, így könnyítve meg az információ feldolgozását.

Egyediek lehetünk azáltal is, hogy egy más ismert történetet, helyzetet új szemszögből mutatunk be, más nézőpontból dolgozunk fel – így a közönség is könnyebben befogadja a narratívát, miközben úgy érzik, hogy egyedi élményt visznek haza.

Végül pedig érdemes alaposan tájékozódni arról, hogy mi az aktuális ízlés és divat. Hiába érezzük ugyanis az ötletünkről, hogy számunkra érdekes és izgalmas, ne hagyjuk, hogy a szubjektív ízlésünk torzítsa a sztori erejét.

LEHENGERLŐ

Mindannyian láttunk már olyan filmet, találkoztunk már olyan történettel, mely olyan hatással volt ránk, mintha egy bulldózer hajtott volna át rajtunk. Mi azonban úgy véljük, hogy egy történet nem attól lesz lehengerlő, ha kifáraszt bennünket, hanem épp ellenkezőleg: feltölt, energetizál és élményt ad. Merjünk tehát nagyot álmodni és töltsünk tele egy „ötletládát”. De legyen ahhoz is bátorságunk, hogy a ládából aztán válogassunk és kidobjuk belőle a nem elég jó vagy nem koherens elemeket. Könnyű az ötleteinkbe beleszeretni és azokhoz erősen kötődni, azonban ezzel csak túl merevvé tesszük a sztori kereteit.

LAZA

Hiszünk abban, hogy a jó történet határai lazák, nem pedig olyanok, mint a szögesdrót-kerítéssel körbevett katonai támaszpont. A túlszabályozott keretek elveszik a közönség kedvét attól, hogy elmerüljenek a narratíva világában és nem alakul ki flow-élmény. Hagyjuk, hogy a résztvevők szabadon mozogjanak a történetben és rugalmasan alakítsák a szabályokat. Sokat segíts, ha humort is csempészünk a sztoriba.

A GAMAKO-n azonban nemcsak mi osztottuk meg módszereinket a közönséggel, hanem hazahoztunk magunkkal számos innovatív szakmai gondolatot is a többi remek előadótól: mélyebben beleláthattunk a felhasználói élmény tervezésébe (UX Studio), tanultunk az Octalysis módszertanról az oktatásban (Ruzsinné Tilesch Judit), Pusztai Ádám (Kollektíva) előadása pedig az online közösségalkotáshoz adott kulcsot a kezünkbe.

Köszönjük a lehetőséget és az élményt a Kollektíva csapatának!

reka_eureka_bloghu.png

Szerző: Győri- Nádai Réka

Ha beindítottuk a gondolataidat,

és szeretnél ezekről beszélni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és foglalj időpontot egy online 30 perces ingyenes konzultációra.

Időpontot foglalok