3+1 játékos tipp kisgyerekeseknek

2019. augusztus 17.

Olvasási idő: 7 perc

A gyereknevelés az egyik olyan téma a világon, amihez látszólag mindenki ért, függetlenül attól, hogy van-e már utódja, vagy még csak tervezgeti. Viccet félretéve, valóban érdekes terep, mert aki kívülről nézi, sokszor harmonikusnak és könnyen működtethetőnek láthatja, míg szerintünk szülőként tele van kétséggel, aggodalommal és kimondott/kimondatlan feszültséggel.

A játékok remekül oldják ezeket a mindennapos gócpontokat, azonban a legtöbben ezeket „csak” a gyermekek szórakozásának tulajdonítják, így mindennapjaink játékosítása vagy például a társasjáték, mint felnőtt hobbi még mindig nem terjedt el széleskörűen. Pedig a játékos elemek tudatos alkalmazása számos zabos helyzetben segíthet megőrizni a hidegvérünket, és ha rendszeresen beépítjük napi teendőinkbe, egy új világ nyílik ki előttünk.

Mi a férjemmel legalábbis nem kevés családi krízist éltünk már túl játékos megoldások segítségével, így arra gondoltunk, hogy ebben a cikkben megosztunk veletek néhány egyszerű, de nagyszerű ötletet!

1. MOZDULJ FIAM! – Dicsőségfal

Szeretnéd bevonni a gyerkőcöket a pakolásba, takarításba? Sokat nyomkodja a telefonját, és szuper lenne, ha a testvérével társasjátékozna inkább? Lehetetlen küldetésnek tűnik, mégsem az!

Vezessetek be egy tematikus pontozó táblát a lakás egy adott pontján, ahol az előre megbeszélt tevékenységekért jutalom pontokat kaphatnak a legkisebbek. Érdemes a pontok mértékét a feladat nehézségéhez és a gyerekek személyiségéhez szabni, (Pl. csalódottság ellen a társasozás után nem a győztesnek, hanem a vesztesnek adni egy jutalom pöttyöt) és érdemes az igazán nagy ellenkezést kiváltó tevékenységeket megfelelően súlyozni (pl. zöldségevés 3 pont, szoba kitakarítása 4 pont, esti fogmosás 1 pont).

Pontozó táblát vagy füzetet készíthetünk utazáshoz, a mindennapi teendőkhöz, de akár a belső szorongások leküzdéséhez is (pl. ha a kicsi a fogorvosnál bátran viselkedett és legyőzte a félelmét, azért plusz pontok járhatnak), határt csak a fantáziánk szabhat ennek az eszköznek.

Extra tipp: Jó példával járhatsz elöl, és önmagadat is motiválhatod, ha magadnak is készítesz egy oszlopot a táblán, ahol pl. az idegeskedés nélkül eltöltött közös órákat vagy az indulatos megnyilvánulások helyetti türelmedet pontozod. Ez azért is fontos, hogy a gyerekek lássák: Te is küzdesz nehézségekkel, a közös kihívást látva pedig még lelkesebben tevékenykednek majd.

Nincs azonban pontozás megfelelő elismerés nélkül. A pontozási szisztéma kialakítását követően akár közösen is ki lehet találni, hogy mi legyen a jutalom egy bizonyos összegyűjtött pontszám után. Bemutatom nektek a két legegyszerűbb jutalmazási rendszert:

1. Igazán elterjedt a “checkpoint”, vagy “mérföldkő” jellegű jutalmazás – fix ajándékok, jutalmak járnak bizonyos elért pontszámok után, ezt követően pedig tovább lehet gyűjtögetni a következő állomásig. Itt akár fokozatosan lehet emelni a tétet, és egy időlimitet is hozzá lehet rendelni: a nyeremények egyre nagyobbak, “értékesebbek”, ám csak egy bizonyos időszakon belül lehet beváltani. Példának okáért minden hónap végén van egy fődíj: a gyerekek szabadon választhatnak egy szabadidős programot, ehhez külön-külön legalább 100 pontot kell összegyűjteniük.
A főnyeremény (ami lehet akár egy nagyon vágyott játék, program vagy utazás is) azonban csak akkor jár, ha a 100 pontot a gyerekek el is érik a hónap végéig. Ha nem gyűlt össze elég pont, akkor csak a megelőző állomások utáni jutalom jár, következő hónap elején pedig nullázódik, és kezdődik elölről az új etap, új nyereményekkel.
Ha igazán vállalkozó szellemű a család, zsákbamacska jellegű (tehát titkos) is lehet a nyeremény, cserébe a meglepetés erejét kihasználva plusz motivációt vihetünk a gyerekek életébe.

2. A másik elterjedt megoldás az arányos jutalmazási rendszer: ebben az esetben az összegyűlt pontok és a nyeremény teljesen arányos, egy fix “árfolyamon” átváltható. A pontgyűjtést és az erőfeszítést igazságosan lehet jutalmazni akár a zsebpénzzel való kombinálással: például annyiszor 20 forint jár hetente, ahány pontot a gyerkőc összegyűjtött. Ha többen vannak, így egymást is jobban motiválhatják: “Hiszen a hugi ezen a héten 2000 forint zsebpénzt kapott a 100 pontja után, én viszont csak a felét? Majd jól beelőzöm jövő héten!

2. BEGYŰJTÖTT ÉLMÉNYEK – Zsákolás

Rajzoljatok fel egy „élményzsákot” egy óriási papírra, és ragasszátok ki belülről a bejárati ajtóra. Minden este közösen rajzoljátok/írjátok bele azokat az élményeket, amik aznap történtek: apró, de fontos dolgokat, amik érdekesek voltak, elszomorítottak vagy jókedvre derítettek benneteket. Remek alkalom ez a beszélgetésre, és arra hogy játékos keretek közt oldhassátok a napközben felgyülemlett feszültségeket, megbeszélendő érzéseket.

3. PÖRGESD FEL – Feszültség levezetés

Játék közben a gyerekek gyakran megjelenítik a félelmeiket, a szorongásaik tárgyát, amit szóban nem biztos, hogy meg tudnának fogalmazni, így azonban játékos módon dolgozzák fel azokat. Mi felnőttként gyakran elfelejtkezünk erről az elemi ösztönünkről, pedig sokat lazíthat rajtunk a játékosság.

Feszültség levezetésére én például gyakran hordok a táskámban egy „Fidget spinner”-t (laza fordításban ujjpörgettyűt), ami egy ügyességi játékszer, azonban én azok táborát erősítem, akik inkább meditatívnak találják a pörgő-forgó eszközt. De ha valaki inkább babrálva nyugszik meg könnyebben, annak a „Fidget cube”-ot (stresszoldó kockát) ajánlom, amin gombokat, görgőket, kapcsokat lehet piszkálgatni a relaxált állapot eléréséhez. Ha néhány másodperc alatt szeretnék lehiggadni, én a mély lélegzetvételek mellett legtöbbször ezt a módszert választom.

+1. JÁTSZANI MENŐ

Utolsó helyre hagytam a jackpot tippet, ami nálunk az elmúlt évek alatt abszolút nyerő relaxációs eszközzé vált, és az maga a társasjátékozás. A férjemmel kettesben, gyerekekkel és baráti társaságban is gyakran elővesszük ha egyszerre szeretnénk jól szórakozni, ellazultan jókat beszélgetni, elmerülni egy flow-élményben, és közben egymást is még jobban megismerni.

A társasjátékozás ugyanis egy ezekre mind alkalmas „mini csapatépítés”, ráadásul egy egyre menőbbnek számító, modern hobbiról van szó, amiben kiélhetjük kreativitásunkat, szerepekbe bújva megszabadulhatunk mindennapi feszültségeink egy részétől, fejlődhetünk és új, váratlan élményekben lehet részünk. Fontos az is, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő játékokat, előszeretettel ajánlom például az együttműködésen alapuló (kooperatív) darabokat, ahol csakis együtt győzhetünk (Pl. Pandemic, Magic Maze).

Mind szeretnénk szabadságot nyújtani a család minden tagjának, mégis sokszor szétcsúsznak a napirendi pontok és kapkodás közben nehéz higgadtnak és kreatívnak maradni. Jó ötlet lehet ilyenkor egy olyan játékos tevékenységgel lekötni a gyerekeket, amivel mederbe terelhető az energiájuk és közben a Te dolgaid is előre haladnak.

A játékosítás célja a magánéletünkben ugyanis pont az, hogy a játékosság erejét hasznosítva élvezetesebbé tegyük mindennapjainkat. 

A fotót köszönjük a lelkes anyukának, Mounier Noéminek!

reka_eureka_bloghu.png

Szerző: Győri- Nádai Réka

Ha beindítottuk a gondolataidat,

és szeretnél ezekről beszélni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és foglalj időpontot egy online 30 perces ingyenes konzultációra.

Időpontot foglalok